Címlap

Rendkívüli történelemóra a Móra Ferenc Gimnáziumban

A Carl Lutz Alapítvány 2005 óta Üvegház Emlékszoba néven állandó kiállítást üzemeltet Budapesten az V. kerület Vadász utca 29. alatt. Ez az egyetlen hely Magyarországon, ahol bemutatásra kerül Carl Lutz és a fiatal cionisták 1944-45-ös embermentő tevékenysége, mely a II. világháború legnagyobb embermentő akciója volt. Carl Lutz neve az elmúlt két évtizedben egyre ismertebbé vált Magyarországon, a cionista ifjúsági szervezetek tevékenysége és annak eredménye viszont szinte teljesen ismeretlen.

Sikeres szereplés a nemzetközi döntőben

 Az olaszországi Intesa Sanpaolo és a CIB Bank által rendezett Money Master Challenge versenyen a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium 7/E osztálya az országos döntő megnyerése után, a nemzetközi mezőnyben képviselhette Magyarországot. A nemzetközi döntőt 2024. október 25-én délelőtt rendezték meg. Az érdekes kérdések megdolgoztatták a résztvevőket, hiszen nem csak a helyes megoldás, hanem a gyorsaság is számított. A nemzetközi mezőnyben a kisgimisek lenyűgöző teljesítményt nyújtottak és az előkelő 2. helyezést érték el!! Szívből gratulálunk az osztálynak!

NYÍLT NAPJAINK - FELVÉTELI FELKÉSZÍTŐK

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a nyílt napjainkra, amikor betekinthetnek iskolai életünkbe és a tanóráinkra!

A következő időpontokban rendezzük nyílt napjainkat:

-2024. október 16. szerda    8:45-12:30

-2024. november 12. kedd   8:45-12:30

Az írásbeli és szóbeli  felvételi vizsgákra ingyenes felkészítő foglalkozásokat tartunk az őszi szünet után kezdődően.

FELVÉTELI FELKÉSZÍTŐ FOGLALKOZÁSOK:

Ismét Karintiában a Móra Ferenc Gimnázium! 2024.09.01 - 09.06.

A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium 10/E, 10/Any, 10/AT és 12/A osztályból 54 tanuló - Dobó Aliz programszervező és német nyelvtanár, Kis-Czakó Annamária és Kovácsik Zita osztályfőnökök, Dr. Szabó Gyuláné Matyók Katalin és Fórián Szilveszter nyelvtanárok kíséretében elutazott  Karintiába, a már hagyományos alpesi erdei iskola helyszínére, Flattachba. Az utazásunk célja a német nyelv gyakorlása, valamint Ausztria, azon belül is Karintia tartomány természeti szépségeinek, kulturális kincseinek, hagyományainak megismerése volt.

A Móra Ferenc Gimnázium sikeres zenei pályázata 2.

Gimnáziumunk korábban sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatra. Ennek köszönhetően 1.280.000 forint èrtèkben gyarapíthattuk hangszer- ès az ehhez szüksèges hangtechnikai állományunkat! Augusztus vègèn második hullámban megèrkeztek a mèg hianyzó zenei eszközök. Köszönjük a lehetősèget a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy támogatásukkal valóra válhatott egy règóta dèdelgetett álom, hogy a gimnáziumnak legyen egy igazán jól felszerelt zenekara!

A pályázat megvalósítói: Bozóné Rosta Eszter és Kisné Letkó Bernadett tanárnők.

Kiskunfélegyháza építészeti kincsei

Kiskunfélegyháza, a magyar Alföld egyik gyöngyszeme, amely gazdag építészeti örökséggel büszkélkedhet.

Az épületek változatos stílusokat képviselnek, a szecessziótól a neoreneszánszig, mindegyikük egyedi történettel és kulturális jelentőséggel bír.

Történelmünk jelentős alakjai, mint például Móra Ferenc, Kiskunfélegyházán született, ugyanakkor Petőfi Sándor gyermekévei is ehhez a városhoz köthetők.

Érettségi Hírközlés

Lezárultak a közép és emelt szintű érettségi vizsgák a Móra Ferenc Gimnáziumban, örömmel adjuk hírül az eredményeinket.

108 nappali tagozatos végzős tanulónk tett érettségi vizsgát, közülük többen egy, két illetve három tantárgyból is emelt szinten mérettették meg magukat, összesen 127 emelt szintű vizsgaeredmény született: idegen nyelv (angol, német, olasz, francia), magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, földrajz, biológia, kémia, digitális kultúra, testnevelés és belügyi rendészeti ismeretek tantárgyakból emelteztek végzőseink. 

SIKERES PÁLYÁZAT

A Móra Ferenc Gimnázium sikeres zenekari pályázata

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt nyertes pályázatunknak köszönhetően új lendületet kapott a Móra gimi tanárokból ès diákokból álló Ad hoc iskolai zenekara! Megèrkeztek iskolánkba az első körben megrendelt hangszerek ès kiegèszítők, amelyeket a zenekar tagjai már birtokba is vettek. A zenèszeink rèszèről a nyár sem lesz tètlen, hiszen az új hangszerekkel máris elkezdődtek a szeptemberi fellèpès próbái.

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

  • Az intézmény nyitva tartása: 8:00-13:00

 

  • Az intézmény zárva: 2024.  július 22-augusztus 04.

 

  • Minden szerdán ügyeleti nap: 9:00-13:00

(ügyintézés, titkárság, igazolások)

 

Oldalak